My Prince
12.Rész ~ Te leszel a párom

Másnap reggel írtam egy sms-t Bonnie-nak, hogy minden rendben, csupán elcsúsztak a dolgok. Fáradtnak és nyúzottnak éreztem magam. Az este folyamán nem sokat aludtam, féltem, hogy elrabolnak, de fölöslegesen, mivel az ágyamban vagyok, pontosabban az ismeretlen Nate ágyában. Mikor belegondolok már megborzadok.

A nap hátra lévő részében szeretném megtalálni életem hercegét a nagy városba és ha kell addig maradok, míg meg nem találom. Felöltöztem, majd a hajam is megigazítottam. Már készülni akartam elindulni, mikor Nate mellém lépett. Furcsán néztem rá. - Ismered a várost? – láttam a szemeiben kicsit a törődést, de nem értettem miért törődik velem.

-Nem. – válaszom rövid volt. Majd kezembe nyomott egy papírcetlit, amin a száma szerepelt. – Ha eltévednél hívj. – bólintásommal megköszöntem segítségét majd elindultam. Örültem, hogy nem kíváncsiskodott rólam.

Elkezdtem sétálni és megnézni a város nevezetességeit. Nem bántam meg, hogy eljöttem, hiszen gyönyörű hely. Leültem egy padra a kávémat szürcsölgetve merültem el a gondolataimba. Hogy fogom megtalálni Benettet?! Tettem fel folyton a nagy kérdést magamnak, hiszen nem hívhatom fel a barátnője miatt. Néha kezdtem attól tartani, hogy nem fogom megtalálni.

Pár óra nézelődés és üldögélés után úgy gondoltam körül nézek a boltokban is. Egyre jobban a város központjában éreztem magam. Sok ember jön velem szembe és néha vállba löknek, majd folytatják útjukat. Benéztem pár boltba, majd mikor az utolsóból kijöttem láttam, hogy szürkület van. Lassan elkezdtek felkapcsolódni az utca lámpái és még világosabb lett mint nappal.

Elindultam haza felé. Próbáltam ide úton memorizálni, de sok metrón és buszon át jutottam ide. Hogy fogok hazajutni? Próbáltam leállítani pár embert, hogy segítsenek eligazodni, de valahogy nem értettem merre forduljak és hol.  Legutolsó esetre tartogattam a papírcetlit. Elővettem a telefonom, majd beütöttem a számot.

Kicsöngött. – Hallo? – szólaltam halkan és kétségbe esetten. – Kivel beszélek? – kérdezte a hang a túloldalról. – Olivia vagyok.. – mikor a nevemet mondtam egyből közbe szólt és nem tudtam befejezni, hogy mit szerettem volna. – Sejtettem, hogy eltévedtél. – hallottam a kuncogását a túloldalról. – Merre vagy? – kérdezte, remélem eljön elém és haza segít. Elmagyaráztam neki, merre vagyok, majd utasított, hogy merre menjek és onnan ne mozduljak. Azt csináltam amire kért, majd türelmesen vártam.

Mellettem megállt egy autó, majd lehúzta az ablakot. – Szállj be. – megismertem a hangját ez Nate volt. Tudom, hogy nem bízhatok benne, mert nem ismerem és Bonnie most azonnal kiráncigálna a kocsiból. De megkönnyebbültem, hogy a segítségemre volt. A kocsiba beszálltam, majd megköszöntem neki segítségét, hogy eljött értem, hogy haza vigyen. – Nem bánod ha útközbe megállunk valahol enni? – a kocsiba sötét volt csak a műszerfal világította meg arcát. Egész nap nem ettem. Benne voltam. Ha el akart volna rabolni már megtette volna.

Az autóba kínos csend uralkodott, majd egy idő után lelassított és az egyik McDonalds parkolójában találtam magam. Bementünk és leültem egy szimpatikus asztalnál. Nate kérte ki a hamburgereket. Mikor rendelt oda jött és leült velem szembe. – Ugye tudod, hogy ma miattad kések el egy fontos eseményről?! – hallottam a rekedtes hangján, hogy ahonnan késik nagyon valóban fontos lehet. Kicsit zavarba voltam, hogy engem vizsgál a szemivel, majd csak lefele néztem az újaimra.

Kihozták az ételt, majd neki láttunk. Kaja közbe elkezdett kérdezősködni, hogy még is miért jöttem néhány napra, ha nem „nyaralni”. Kénytelen voltam, neki elmesélni a történetemet, hiszen vele élek most egy lakásba. Gondoltam jó az őszinteség. Végig  bólogatott, miközben csak beszéltem és beszéltem. – Őrült egy lány vagy. – jegyezte meg, majd tovább falatozott. Egész jól éreztem magam a társaságába.

Amikor végeztünk az asztalra tette a pénzt és beültünk a kocsiba. Kellemetlenül éreztem magam, amiatt, hogy elkellett jönnie értem és még a vacsoránkat is állta. Mielőtt elindultunk rám nézett, bár nem láttam sokat, de éreztem a tekintetét az arcomon. – Ezért a késés miatt velem kell ma jönnöd. Te leszel ma a párom. – éreztem, ahogy a szája mosolyra nyílik. Kénytelen voltam, elfogadni a meghívását, úgy érzem ennyivel lógok neki. - Hoztál valami elegáns ruhát magaddal? – kérdezte, most már komolyra téve a szót. A fejemet csóváltam és azt sem tudtam hova is megyünk.

- Remek.. akkor beugrunk egyik ismerősömhöz, ő majd ad neked kölcsön ruhát és én is ott átöltözöm. – nagyon rendes ajánlat volt tőle, de egyre kínosabban érzem magam. Még több idegen fog körbe venni.. – És mégis hova megyünk? – próbáltam kíváncsiskodni, azért még is érdekel. – Legénybúcsúba. – azzal a lendülettel ahogy ki mondta a zenét felhangosította, majd a gázra taposott. Ledöbbentem. Tudtommal lányok nem szoktak ott lenni, de ha belegondolok kísérőként megyek, miért is ne.